Közfelkiáltással elfogadott ENSZ-határozat Koszovóról
Az ENSZ-közgyűlés közfelkiáltással fogadta el péntekre virradó éjszaka a Szerbia által benyújtott és az EU által támogatott határozati javaslatot, amelyet előző nap módosított Szerbia a Brüsszellel való egyeztetést követően. Az ülés egyébként két és fél órás késéssel kezdődött feltehetőleg azért, mert a teremben megjelent Koszovó küldöttsége is.
A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) olyan dokumentum birtokába jutott, amely szerint Slavko Ćuruvija (a képen) újságírót Mile Luković Kum és Miloš Simović, a zimonyi klán tagjai gyilkolták meg.
Helyesnek tartja-e, hogy magyar szülők szerb iskolába íratják be gyereküket?
Nem, semmiképpen. Kárt okoz vele. Gyerekének is.
Igen. Könnyebb lesz a továbbtanulás, későbbi érvényesülés.
Én nem tenném. De nem ítélem el azt, aki így tesz.