2010. szeptember 6. [17:10]
Brüsszel kontra Banjaluka

Még szerencse, hogy van nekünk egy Dodikunk.
Dodik a megértő testvér, a gáláns vidéki földbirtokos, aki banjalukai kúriájában mindig kész megvigasztalni a súlyos gondokkal küszködő belgrádi rokonokat, különösen a Brüsszelben rendszeresen kiosztott kegyetlen packák után. Az ő széles boszniai (bocsánat: boszniai szerb!) vállain mindig elsírhatják panaszaikat.
Ha senki sem érti meg őket, Dodik testvérnél okvetlenül megértésre találnak. Ő az egyetlen szűkebb és tágabb környezetünkben, aki feltétlenül igazat ad nekik, legyen szó Koszovóról, ENSZ-rezolúcióról, NATO-ról vagy Európai Unióról.
Kár, hogy rajta kívül más Dodikot lámpással sem találunk.
Sajnos, az uniós felzárkózás útja, mint tapasztalhatjuk, tele van mély kátyúval és előre nem látott akadályokkal, ellenben Banjaluka felé akadálytalan az út, oda bármikor beállíthatnak.
Amint valami zűr van Brüsszellel, rögtön el is mennek Banjalukába. Az embernek az az érzése, hogy az utóbbi sokkal közelebb van a szívükhöz, mint az előbbi. Mint ahogy Dodik testvér is közelebb van, mint egyik-másik utálatos uniós tisztségviselő.
Egy nappal azelőtt, hogy Brüsszelben találkozott volna Catherine Ashtonnal, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével - hogy az utóbbi hónapok legrázósabb kérdéséről: a Koszovó ügyében az ENSZ-közgyűlés elé terjesztett rezolúcióról tárgyaljon -, Tadić elnök ismét Dodikkal parolázott egy erre az alkalomra időzített hídavatás kapcsán. Mintegy jelezve a brüsszeli vezetőknek: jó lesz körültekintőbbnek lenni, mert hogy Szerbia még meggondolhatja magát, hogy merre építsen hidakat.
Ezt megelőzően I. Dačić belügyminiszter járt Banjalukában, és megismételte, amit már oly sokszor hallhattunk, hogy a Republika Srpskával minden téren kiváló az együttműködés, és a két kormány azonosan tekint Koszovó kérdésére is.
A belgrádi tárcavezető teljes megértést tanúsított a banjalukai vezetés politikája iránt, ugyanakkor megrótta a nemzetközi közösséget, hogy úgymond, kettős mércét alkalmaz: amint Dodikék szóba hozzák a boszniai szerbek referendumát, vagyis a Bosznia-Hercegovinából való kiválást, a külföld azonnal felemeli a szavát az ország területi integritása érdekében – ám szemet huny, amikor a pristinai szeparatista albán vezetőség megsérti Szerbia integritását.
Persze, itt, Belgrádban nem érzik olyan veszélyesnek az ilyen irányú banjalukai óhajokat, Boszna-Hercegovina kilátásba helyezett szétzúzását, mint másfelé, ami érthető is, hiszen alig húszegynéhány év telt el a nagy nemzeti felbuzdulás időszaka óta, amikor még nyíltan lehetett beszélni Nagy-Szerbiáról, az összes szerb földek egyesítéséről. Az elmúlt negyedszázad sokaknak nem volt elég a kijózanodásra és arra, hogy ne tekintsék továbbra is hősöknek a Radovan&Ratko kettőst és a többi etnikai tisztogatót, a Republika Srpska megalapítóit.
Tadić elnök pedig a szarajevói bosnyák vezetőséget rótta meg, amiért „nem foglal világosan állást a szerb rezolúció kérdésében”, értsd: nem támogatja azt lelkesen, mint Banjaluka.
Mint tudjuk, a volt utódállamok mindegyike – az egy Bosznia kivételével – már elismerte Koszovó függetlenségét, ezért nyilvánvalóan nem fog az ENSZ-ben a szerb határozati javaslatra szavazni, Tadić mégis csak a bosnyákokon veri el a port.
Ők a legkisebbek, s amúgy is folyton pácban vannak Dodikék aknamunkája miatt.
A leckéztetés arra is jó, hogy elhallgattassák a bosnyákellenességükről ismert jobboldali ellenzéket. A magukat állhatatosan haladóknak tituláló volt radikálisok ugyanis egyre jobban lovon érzik magukat. Ahogy sokasodik a kormány diplomáciai melléfogásainak száma, gyarapodik a munkanélküliek hadserege, bővül az ingyenkazánok előtt várakozók sora, úgy erősödik az ellenzék pozíciója.
A közvéleményben csak Tómóként emlegetett pártvezér a minap olyan kijelentésre ragadtatta magát, ami a viharos kilencvenes évekre emlékeztetett. Jó lesz vigyáznia a kormánynak – üzente Cvetković miniszterelnöknek Tomislav Nikolić -, mert ha újabb diplomáciai kudarc éri őket, és az ENSZ-ben leszavazzák a hírhedt rezolúciót, akkor vagy önként távoznak a hatalomból, külügyminiszterestül, elnököstül, vagy ők – mármint a haladók – bottal fogják elkergetni őket.
Nem mintha Tómóék annyira kivakaróztak volna, hogy már az európai álláspontot képviselik, és elismernék a koszovói realitást, azért háborítja őket fel a kudarc. Hogyisne! Számukra ez csupán kiváló haszonszerzési alkalom lenne – mármint az ENSZ-beli fiaskó -, lehetőség arra, hogy kikényszerítsék az új választásokat. Utána pedig ők védelmeznék a koszovói veszett fejsze nyelének az ügyét, még vehemensebben, mint a jelenlegi garnitúra.
Emezek pedig majd csak meghúznák magukat Dodik testvérnél, Banjalukában.
Egykettő el lehet oda jutni, elvégre a Száva-híd már elkészült.
J. Garai Béla